Szivárvány Baptista Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola

1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12.
Telefon: 06 1 347-0950
iskolaszivarvanygszkihu

Semmi, avagy ez minden? (Pályázati azonosító: NTP-HTP-14-0008)

 

Beszámoló

 

Iskolánk a Nemzeti Tehetség Program NTP-HTP-14-0008-as pályázatával nyújtott be nyertes projektet Törökné Horváth Andrea gyógypedagógus és Liber Renáta pszichológus vezetésével Semmi, avagy ez minden? címmel, amellyel 450.000 forintot nyertek a programjuk megvalósítására. A projekt megvalósítása 2015. május 7-től június 12-ig tartott. A programban 10 hátrányos helyzetű, nevelőotthonban nevelkedő, vagy utógondozott tanulónk vett részt. A 10 foglalkozás során Janne Teller Semmi című könyvéből készítettek adaptációt, amelyből aztán videót készítettek. A könyvadaptáció mellett szakkönyveket, elektronikus eszközöket, játékokat és papír-írószereket vásároltak intézményünk számára.

A 30 órás tanórán kívüli foglalkozáson a drámapedagógia és a pszichológia módszereivel segítséget kaphattak tanulóink önmaguk jobb megismeréséhez, az erősségeik és gyengeségeik feltárásához, önmaguk elfogadásához, az önkifejezés, a kreativitás, és társas kapcsolataik fejlesztéséhez, illetve a kommunikációjuk megerősítéséhez.

A foglalkozások következtében tanulóink nyitottabbak, elfogadóbbak és toleránsabbak lettek egymással, az iskola iránti motivációjuk nőtt, amely a foglalkozásokon és tanórákon való aktív részvételben nyilvánult meg, valamint önismeretük, személyiségük, kommunikációs és konfliktuskezelési készségeik is fejlődtek. A feladatok sokszínűsége és aktivitásra való felhívó jellegük miatt a kreativitásuk és hozzáállások is sokat változott, így igazán együttműködő csoporttal sikerült együtt dolgozniuk, akikkel felvetődött a projekt folytatásának lehetősége más témával kapcsolatban, de ennek megvalósítása már a következő tanév zenéje, így iskolánk lelkes tanulói számára elérhető lesz a csoporthoz való csatlakozás, mert a tehetség mindnyájunkban benne van.

 

Képgaléria